Blog

Masszásról, szülésről és gyermekágyról

A masszázs az út, a Lomi Lomi az eszköz, a cél az egészség és a harmónia elérése.

Kórházban / otthonszülés Dúla-szemmel

Számomra a születés egy csoda.
Óriási hála van bennem azért, hogy az anya (és a család) beenged, meghív ebbe az intim burokba, erre az ünnepre.
A szülések megélése, megtapasztalása nagyon különböző, még ha a lefolyásuk általában meg is egyezik. A kísérések is hasonlóan változatosak. Lehet, hogy a szülő nő megélése pozitív, míg a dúláé kevésbé az.

Szeretném bemutatni a saját tapasztalataimat arról, milyen volt otthon, illetve a kórházban jelen lenni segítőként. Ehhez szükséges pár szó rólam és a szemléletemről, mert úgy gondolom, ez nagyban befolyásolja a megélést.

Alapvetően spirituális embernek tartom magam. Hiszek Istenben, hiszem, hogy mindannyian isteni lények vagyunk, és hogy minden lélek, aki megszületik erre a világra, okkal jön, és nem véletlenül választja szüleit.

Két gyermekemet Ausztriában szültem kórházban, nem háton fekve, szabadon mozoghattam, és támogatva voltam. Nem volt fizetett orvosom és szülésznőm sem, mégis megtapasztaltam, milyen az, amikor hagyják, hogy érezzem a testem jelzéseit, és ebben támogattak. Van, ahol ez a protokoll – mert így is lehetne…

Amikor 2023-24-ben Kecskeméten jártam a kórházban, sajnos csalódottan és dühösen távoztam.
Az anyák megélése nem volt annyira negatív, mint az enyém (szerencsére), de úgy éreztem, hiányzik a szellemiség a szülészetről – és úgy általában a gyógyításból is. Miért csinálunk valamit, vagy éppen miért nem? Miért nem vágjuk el azonnal a köldökzsinórt? Miért tesszük a babát az anya hasára, és hagyjuk ott? Miért nem a fekvő pozíciót részesítjük előnyben vajúdáskor vagy kitoláskor?
Nem azért, mert ez egy új trend, amit ki kell szolgálni… Ha megértenénk, elfogadnánk és átéreznénk, az egész folyamat egy teljesen másik mederbe kerülne, ahol minden szabadon áramolhatna, biztonságos kereteken belül.

Most nem az anyára figyelünk.
Látszólag igen, néha tényleg, de ha a teljes figyelem a szülő nőre irányulna, akkor az lenne a legfontosabb, hogy neki mi a jó. Mozoghatna (többet), választhatna pozíciót, kaphatna megértést, bíztatást, elfogadást és megtartást.
És ami mindennek az alapja: a hozzáállás! Milyen bánásmódot érdemel egy vajúdó nő, amikor élete egyik, ha nem a legfontosabb eseménye zajlik? Megalázást? Megszégyenítést? Fenyegetést?
Vagy…
Egy szeretetteljes, támogató légkört, ahol biztonságban érzi magát?
Ez nem luxus! Ezek nagyon apró gesztusok – egy mosoly, egy jó szó, egy kedves érintés, egy kérdés: „Hogyan szeretné? Hogy van?” Az informálás is fontos: „Ez most hideg lesz.” „Csípni fog.”

Melyiket hallanád szívesebben egy gátseb varrása közben?
„Tudom, hogy kellemetlen, de mindjárt vége, nagyon ügyes vagy.”
Vagy:
„Ne húzza el a fenekét, így holnapra sem végzünk!”

Ami számomra nehezen elviselhető, az az emberség, az empátia és a megértés hiánya. Úgy gondolom, hogy egy segítő szakmában dolgozó ember nem engedheti meg magának ezt a viselkedést, még egy nehéz nap után sem. Segítőként nehéz volt jelen lenni egy ilyen közegben, mert méltatlannak éreztem sok esetben az anyával szembeni bánásmódot.
Egy ilyen közegben óriási szükség van az anya támogatására – hogy legyen valaki, aki tényleg csak rá figyel. Szerencsére egyre több dúla van, és egyre több anyának elérhető ez a fajta támogatás, ha igényt tart rá.

És aki azt választja, hogy otthon szül… 🙂
Otthon, a saját életteredben, a saját ágyadban, a saját zuhanyzódban, ahol minden a tiéd, és olyan segítőkkel, akiket te választottál, és akik mellett biztonságban érzed magad.

A legnagyobb segítők ezen az úton a bábák, akik szaktudásukkal és szemléletükkel kísérnek végig. A bábai szemlélet holisztikusabb, mint a szülésznői, és mind a várandósság, mind a szülés alatt végigkísérnek.

Dúlaként csodálatos volt megtapasztalni egy normális élettani szülés folyamatát.
Ahol mindent hagynak a maga ritmusában történni, ahol az anya együtt tud működni a testével. A segítők valóban mellékszereplők: figyelnek, jelen vannak, de nem akarnak beleavatkozni, gyorsítani vagy lassítani. Ha kell, ott vannak, megvizsgálnak, javasolnak, kérdeznek, masszíroznak, legyeznek, simogatnak – teszik, amit kell.
A fókusz az anyán van. Megengedik neki, hogy megélje a pillanatot: kiabáljon, sírjon, nevessen, mozogjon, zuhanyozzon…
Egy nő tud szülni! Képes rá! Kísérni, támogatni lehet és kell is – főleg, ha ő kéri.

Csoda volt látni, ahogy a nő és a férfi együtt járják végig ezt az utat. Az apuka is jelen volt, és végig az anya mellett segédkezett – sőt, a baba az ő kezébe érkezett meg. A születés után békében, együtt megélhették, hogy szülők lettek (jelen esetben újra).

A háborítatlanság egy ajándék, ami mindenkinek járna.
Ezt a megtapasztalást minden nő megérdemelné. Ami itt jelen volt: a szellemiség, az alázat, az empátia, odaadás, szeretet, béke, áldás. Csodálatos élmény volt, és hálás vagyok minden jelenlévőnek ezért a megtapasztalásért.

Ezek az én megéléseim, az én nézőpontjaim, az én szemüvegemen keresztül.
Tisztában vagyok vele, hogy a kórházban is lehet másfajta élmény, és az otthonszülés is lehet nagyon rossz megélés.
Mivel én nem tudok és nem is akarok többször ilyen körülmények között jelen lenni kórházban, elhatároztam, hogy a jövőben kizárólag otthonszüléseknél vállalok kísérést – a saját belső békém érdekében.

Kívánom, hogy mindenki úgy tudja átélni a születés csodáját, ahogy az méltó ehhez az ünnephez.

Mert a születés egy ajándék – egy olyan csoda, amit minden nő megérdemel, hogy háborítatlanul élhessen át.